Istent viszontszeretni

Olvasmány: Mózes 2. könyve 20,1-17
Alapige: Mózes 2. könyve 20,2; Máté evangéliuma 22,36-40

"Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából."
"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."

Ahogy a Tízparancsolat Igéit halljuk, talán a legfeltűnőbb bennük a sok „ne”, „nem”, a tiltás, a „ne így, hanem úgy”. És sajnos sokan itt meg is állnak: Ilyen ez a törvény is, csupán tiltások sorozata.
Szabó Lőrinc: „Lóci óriás lesz” c. verséből idézek:

„Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!”

Ismerősek számunkra ezek a mondatok és helyzetek akár gyermekként, akár felnőttként, mert tilalmakkal tele van a világ, a mi életünk is.

Mi van azonban a tiltások mögött? Vajon nem a gyermekét féltő szülő? Az óvó szülői szeretet, mely szeretné megvédeni akaratos és kíváncsi gyermekét, hogy kárt ne okozzon se bútorban, se önmagában, és meg ne égesse magát.

Pontosan itt találjuk a Tízparancsolat, a Törvény lényegét is! Ha csak önkényes parancsok, tiltások sorozatát látjuk benne, betartandó szabályokat, amik gátolnak, megkötöznek, akkor félreértjük Isten törvényét.

Ahogyan egyetlen bibliai Igét, úgy ezt sem ragadhatjuk ki a szövegkörnyezetéből, nem foszthatjuk meg a történettől, amiben született! „Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket” – olvastuk. De mikor is? Ha ezt megnézzük, azt fogjuk látni, hogy ami a Tízparancsolatot keretezi, az nem a megkötözés, bezárás, hanem a szabadulás története!

Izráel úton van, háta mögött Egyiptom, a kiszolgáltatottság, megaláztatás, rabszolgaság földje, előtte pedig az Ígéret Földje, Kánaán. Út közben vannak Istennel, aki hatalmas csodákkal harcolt értük, kiszabadította őket, és vezeti át a Vörös-tengeren, át a pusztán, ellenséges népeken, éhezésen, szomjúságon keresztül. Felhő- és tűzoszlopként megy előttük, védelmez, gondoskodik, utat mutat.

Éppenséggel nem megkötözést és gátlást élnek át, hanem megszabadulást: Előttük megnyíló utat, ajándékba kapott életet, jövőt. S útközben megállnak a Sinai hegyénél, ahol mindennek pecsétjeként megkapják a Tízparancsolatot, hogy azzal indulhassanak tovább. Nem véletlen, hogy egy XX. századi teológus a Törvényt magyarázó írásának azt a címet adta: „A szabadság útjelzői”. Nem bezárnak ezek, hanem a biztonságos utat jelzik.

Nem érthetjük jól a Tízparancsolatot a bevezetője nélkül (2.v.). Ebből derül ki, hogy kicsoda Isten, és szeretetéből mit tett népéért. Ez az alapja minden parancsolatnak. Ez tükröződik a Jézus által idézett Nagy Parancsolatban is, és csak így érthető a Törvény. Isten szeret téged – te is szeresd Őt – és szeresd felebarátodat! Ez a Törvény.

Isten szeret téged. Ő nem megkötözni akar, hanem életet adott. A kereszten halálig menő szeretetével megszabadított a gonosz hatalmából. Szeret és félt, segíteni akar, levenni minket a „gázrezsóról”, megtanítani kalapácsra, ollóra. Hogy a helyünkön legyünk, hogy ne sebezzük folyton egymást és önmagunkat. Megfogni a kezünket, és végigvezetni az úton.

Fogjuk hát meg ezt a kezet, – ez a nagy parancsolat. Fogjuk meg bizalommal, ahogyan a gyermek a szülőét, figyeljünk Rá, beszélgessünk Vele. Ha elgyengülünk, elhagy az erőnk, kapaszkodjunk is belé, vagy csak engedjük, hogy szelíden terelgessen, mikor épp az is elég. Csak ne forduljunk el Tőle, és ne lökjük el a kezét!

A héberben az igeidők és módok eltérnek az európai nyelvekétől. A múlt kifejezésére a perfektum szolgál, az imperfektum pedig jelenthet jelen vagy jövő időt, vagy éppen felszólító módot is. A Tízparancsolat Igéi imperfektumban állnak. Valóban lehet ez felszólító mód is, de érthetjük kijelentésként is a jövőre nézve. Istentől kapott ígéretként! – Nem: „Ne csináld!”, hanem: „Én erre hívlak, ezt ígérem, ez történik, ha velem jössz”!

Halljuk csak meg így: Ha Isten a te Mennyei Atyád, aki Jézus Krisztusban megszabadított, akkor nem leszel idegen istenek, halott bálványok rabja. Akkor a nevét sokszor kimondod majd, de csak szeretettel, a szükségben bizalommal, az örömben boldog hálával, de soha nem hiába. Akkor majd meg tudsz állni az élet rohanásában, felemelni a tekintetedet Őrá, nem csak hét naponként, de reggelenként, esténként, és minden sötét és szép pillanatban.

Akkor tudod majd tisztelni és szeretni a másik embert, akit ajándékba kaptál az életútra, akkor is, mikor segítség, és akkor is, mikor hordozandó teher. Akkor tudod az életet szolgálni, és nem sebezni, nem ölni szavakkal, tettekkel, mulasztásokkal sem embertársad, sem önmagad. Tudsz hűséggel élni. S nem irigyelni vagy el is venni a másét, mert gazdag lehetsz abban, amit Istentől kaptál.

A Tízparancsolat nem felülről ránk kényszerített elvárás, hanem felszabadító ígéret és pecsét. Az Isten velünk kötött szövetségének pecsétje.

Hív minket hálára, bizalomra, Istenre ráhagyatkozásra. Indít minket arra, hogy tudjunk belátással lenni, „lejönni a gázrezsóról”, nem lóbálni meggondolatlanul kalapácsot, ollót. Hív minket, hogy viszontszeressük Mennyei Atyánkat.

Ez a Törvény: Viszontszeretni Istent. Az az érzés, az a készség, amit József Attila olyan egyszerűen, szépen fogalmazott meg „Isten” című versében:

"Istenem, én nagyon szeretlek,
Én szíve lennék a szivednek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
Segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
Segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném,
Szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
Szántanék én is a nyomodba.
A szíkre figyelnék, hogy ottan
A vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha tanár lennél, én ügyelnék,
Hogy megtanulják jól a leckét.
S odahaza a sok tanitvány
Dolgozatát is kijavitnám.

Nem zavarnálak ennél, annál,
Tudnám én jól, mire mit adnál.
S bármi efféle volna munkád,
Velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szivemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék."