Krisztus hatalmában

Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 1,4-11
Alapige: Máté evangéliuma 28,16-20

„A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek.
Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

A történeti érdeklődésű Lukács pontosan elénk tárja az Apostolok Cselekedeteiről írt könyve elején, hogy miképpen történt Jézus mennybemenetele: Hogyan emeltetett fel, és hogyan takarta el felhő a tanítványok tekintete elől.

Máté evangélista egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy hogyan is történt a mennybemenetel, csak Jézus földi időszakának utolsó szavait hagyja ránk. A jól ismert missziói parancsból két szópárt szeretnék most hangsúlyossá tenni: „minden hatalom” és „veletek vagyok”. Ezekben ugyanis Jézus felemeltetésének „hogyan”-ja nélkül is benne van az egész helyzet, a mennybemenetel jelentősége és értelme.

„Minden hatalom” nekem adatott – mondja Jézus a felemeltetése előtti percekben tanítványainak.

A hatalom nekünk, embereknek sokféle módon jelen van az életünkben. Gondolhatunk pl. arra, hogy az embernek is „hatalma van” a másik ember felett, amikor irányítja, vagy befolyással van rá. Egy pici babának is van hatalma, amikor kinyitja a száját, és megköveteli, ami jár neki.

És nyilván megjelenik a hatalom a politikai döntésekben is, amik közvetlenül hatással vannak az életünkre; és beszélhetünk gazdasági hatalomról, ami befolyással bír az élet minden területén; és katonai hatalomról is, ami adott esetben már fegyverrel és erőszakkal éri el a célját.

Mégis, az általunk ismert hatalmak összessége sem mérhető ahhoz a „minden hatalomhoz”, amiről itt Jézus beszél.

Minden mennyei és földi hatalom Krisztusé, akit Isten felmagasztalt „mindenek fölé”, hogy „nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” – írja Pál apostol a Krisztus-himnuszban (Fil 2,6-11).

Hasonlóan ír Pál egy másik helyen is: Isten, miután feltámasztotta Jézust, felemelte, „feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál. Mindent az ő lába alá vetett”. (Ef 1,21-22)

Ennek az emberi ésszel felfoghatatlan hatalomnak a nevében indulhattak el tehát Jézus tanítványai a misszióba, az igehirdetés és bizonyságtétel szolgálatában. Jézus követeiként Jézus hatalma állt mögöttük, csakis így lehetett sikeres a szolgálatuk.

Saját keresztyén életünket és szolgálatunkat is ennek fényében szabad látnunk, sőt, másként nem is érdemes. Amikor Jézusnak szolgálunk, Róla teszünk bizonyságot, amikor Rá tudunk mutatni szóval és tettel, amikor az Ő követségében járunk, akkor mi is bele vagyunk vonva az Ő hatalmába. Ezért nem reménytelen a szolgálatunk és a küzdelmünk.

Azt is látjuk az Igében, hogy ez a legfőbb hatalom gyengéket, esendőket, erőtleneket választ ki magának. Elképedve olvashatjuk közvetlen Jézus mennybe emeltetése előtt, hogy a tanítványai leborulnak Előtte, de „némelyek kételkedtek”. Ott van bennük a kétely, a kishitűség, a gyengeség, és így indulnak majd a misszióba? Mi lesz így a küldetésükkel?

A Szentírásban több helyen is rácsodálkozhatunk arra, hogy Isten gyengéket választ ki, és tesz alkalmassá céljára. 

Izráelről azt mondja Isten: Nem azért választottalak ki titeket magamnak, mert minden népnél nagyobbak vagytok, hiszen kisebbek vagytok mindenki másnál, hanem azért választottalak ki, mert szeretlek benneteket (5Móz 7,7-8).

Pál apostol is azt írja: Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és az erőtleneket, hogy megszégyenítse az erőseket (1Kor 1,26-28).

És végül Pál személyes példáján is ugyanezt az elvet látjuk érvényesülni. Hiszen a „tövis”, ami a testébe adatott, akármilyen betegség vagy fájdalom is volt, biztosan akadályozta őt még a szolgálatban is, Isten mégsem vette azt el tőle a kérése ellenére sem, mert az Ő ereje „erőtlenség által ér célba” (2Kor 12,7-10).

Krisztus hatalma tehát még az Övéi gyengesége, kételyei, törékenysége, esendősége ellenére is eléri célját.

És hogy hogyan? – Erre válaszol a második szópár, amiben Jézus azt mondja Övéinek: „veletek vagyok”.

A Szentírás legfelemelőbb ígérete ez. Jézus hozzáköti a mi emberi sorsunkat az Övéhez. Az Ő halála és feltámadása a mienk is, amikor pedig a mennybe emeltetik, azzal utat készít nekünk. Ajtót nyit előttünk a mennyen, hogy ahol Ő van, majd mi is ott lehessünk.

A Heidelbergi Káté Jézus mennybemenetele kapcsán arra a képre utal, hogy Ő a feje a testnek, az egyháznak: „A mi testünk Ővele már a mennyben van, s ez biztos záloga annak, hogy Ő, mint a mi fejünk, minket, tagjait is fölemel magához” (H.K. 49).

Jézus, akié minden hatalom, azt mondja nekünk: „veletek vagyok”. Teljes hatalmával, erejével van mellettünk. Ad nekünk abból, ami nem a mienk, képessé tesz arra, amire egyébként nem volnánk képesek, cserébe azt kéri tőlünk, hogy használjuk, amit Tőle kapunk, éljünk az Ő erejével, fordítsuk azt az Ő ügyének hasznára, a Róla szóló bizonyságtételre.

A tanítványok nem sokkal a mostani események után megtapasztalják, hogy Jézus ígérete igaz, és Ő maga az Ő hatalmával van velük. Átélik ezt, amikor Jézus Lelke kiárad rájuk, és betölti őket. És a Szentlélek sodró, magával ragadó erejével mennek az emberekhez, és hirdetik Jézust, bizonyságot tesznek arról, amit átéltek Mellette, és átélnek most.

„Veletek vagyok”, veletek küzdök, veletek szólok, veletek cselekszem.

Halljuk meg mi is, és támaszkodjunk rá Jézus ígéretére. Olyan világban élünk, ahol sok mindenben könnyen magunkra maradunk. Az elmúlt időszak ismert szabályai, a bezárkózás és távolságtartás is csak ráerősítettek erre.

Kérjük Istent: Ajándékozzon meg minket olyan hittel, amivel bele tudunk kapaszkodni, és rá tudunk hagyatkozni arra a Jézusra, aki hatalmával, erejével jön mellénk, és velünk van minden napon a világ végezetéig.