igehirdetes-211212.mp3Olvasmány: Jakab levele 5,7-11
Alapige: Ézsaiás könyve 63,15-64,3
„Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk? Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. URam, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj oda ismét a te szolgáidhoz!
Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek! Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, ha majd váratlanul félelmes dolgokat művelsz: ha majd leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek. Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”
Az advent alapvető témája Isten érkezése, eljövetele népéhez. Bod Péter, 18. századi erdélyi tudós prédikátor szerint Istennek „négyféle adventusa” van: Eljött hozzánk testben, amikor megszületett; eljön a szívünkbe, amikor befogadjuk Őt; eljön hozzánk a halálunk percében; és eljön majd ítélni élőket és holtakat.
Az elhangzott Igéink is Isten eljöveteléhez kapcsolódnak. Jakab apostol azt írja az Úr eljöveteléről, hogy az már közel van. Ő arra buzdítja a keresztyén gyülekezetet: Merítsetek erőt az Úr eljöveteléből, legyetek türelemmel, álljatok készen!
A 80. zsoltár Isten megújító eljöveteléért könyörög. Szenci Molnár Albert fordításában úgy énekeltük: „Aki ülsz a kérubimon, jelenjél meg világoson.” Vagyis: Te, aki dicsőségben és hatalmadban teljes Isten vagy, jöjj el a te népedhez! Jelenj meg köztünk teljes fényeddel!
Az Ézsaiás könyvéből felolvasott Igében először úgy fohászkodik a választott nép: „Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból”, de aztán sokkal erőteljesebb szóval fordul az Úrhoz. „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál!” Érezzük, hogy micsoda erővel kéri, vágyja a nép Isten megjelenését. Nem elég, hogy letekintesz ránk, kevés, ha csak lepillantasz: Szakítsd szét az eget, és szállj le! Jöjj közénk teljes erőddel, mert csak Te adhatod meg népednek, amire szükségünk van!
Nem tudom, Testvérek, hogy kit milyen állapotban talált az idei advent, de azt hiszem, nagyon sokan tudnak csatlakozni ehhez a könyörgéshez. Emberek, akik félelemben élnek, és az ünnepre is félve gondolnak; betegek, akik gyógyulásra várnak; emberek, akik egyedül maradtak kétségeikben, és azok, akik előre nézve valamiért sötét jövőt látnak maguk előtt.
Tekints le ránk! Szakítsd szét az eget, és szállj le! Jöjj, és állj ide mellénk! Amikor így tudunk Hozzá fordulni, a legjobbat kérjük, amit csak kérhetünk: Urunk jelenlétét, segítségét, szabadító szeretetét.
De vajon megadja-e ezt népének? Megtörténhet-e, hogy zárt ajtón zörgetünk kérésünkkel?
Hiszen nézzük csak: Ebben az imádságban is megjelenik a kétely, sőt, ahogyan fogalmaznak, az már vád Isten felé! „Hol van féltő szereteted és hatalmad? Irgalmadat miért vonod meg tőlünk?” „Hiszen te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.” Te mégis cserbenhagytál minket? Elfordultál tőlünk? „Miért engeded, hogy letévedjünk utaidról?” A választott nép perel Istenével.
Gondoljunk csak bele: Vannak olyan helyzetek, amikor Isten elfordul a Benne hívőktől? Megtörténhet, hogy kétségek között hagyja őket, és nem válaszol nekik?
Az ilyen lelkiállapotra egy teológus, gondolkodó, Martin Buber alkotott egy furcsa, mégis nagyon találó kifejezést: „Isten-sötétség”. Olyan időszak, amikor nem látjuk Őt sehol az életünkben. Amikor nem találjuk Őt, nem érezzük jelenlétét, sem támogató szeretetét.
Isten-sötétség. Olyan ez, mint amikor a nap lenyugszik, és ránk borul az éjszaka sötétje. Nyilvánvaló, hogy a nap nem szűnt meg létezni, hiszen bolygónk másik oldalát éppen melegíti, de számunkra most nem érezhető a melege, és nem látható a fénye.
Ha voltunk már ilyen lelkiállapotban, ilyen Isten-sötétségben, akkor tudjuk, mennyire ijesztő tud lenni fényének, melegségének hiánya.
Mit tehet vajon ilyen állapotában Isten népe?
Olvastam egy elbeszélést arról, ami egy náci koncentrációs táborban történt. Néhány végsőkig elkeseredett ember, látva társaik és szeretteik kegyetlen és értelmetlen halálát, a rengeteg szenvedést, és várva saját kivégzésükre, egy nagyon különös „játékot” játszottak. Bírói tanácsot alakítottak. A vádlott Isten volt, az ellene felhozott vád pedig temérdek: Engedi ezt a sok borzalmat, ami itt történik; elfordult tőlünk, elhagyott, nem szabadít meg innen, nem segít rajtunk… Az esküdtek egymás után mondták ki az ítéletet: Bűnös. Végül pedig a tárgyalás levezetője, az ítélethirdetés után kifogyva a szóból, arra hívta őket: Most pedig gyertek, imádkozzunk közösen a Magasságoshoz!
Előbb vádolják és elítélik, majd pedig imádkoznak Hozzá? Igen, és nincs ebben semmi ellentmondás, hiszen mit is tehetnének mást?! Nem az a baj, ha a hívő ember perlekedik Istennel, hanem az, ha elfordul Tőle, és nem Neki mondja el panaszát.
Vannak erre bibliai példáink: Felidézhetjük Jeremiás prófétát, hogyan tudott panaszkodni, milyen keményen perlekedett Istennel! Igen, de ez a lényeg: Neki panaszkodott!
Tekints le ránk! Szakítsd szét az eget, és szállj le! Mi tudjuk, hogy Istennek, akit így szólítunk meg, sokkal nagyobb a hatalma minden és mindenki másnál! Számtalan okunk lehet úgy érezni: az Isten-sötétség egyre csak növekszik. Talán bennünk, a kétségeink miatt, vagy talán körülöttünk, a külső események miatt. Adventben különösen is sok mindennel igyekeznek letakarni Istent, elvenni ünnepeink valódi értelmét. Isten hatalma mégis nagyobb!
Legyen erős bennünk az a meggyőződés, hogy Isten már szétszakította az eget, és leszállt! Jézusban a világosság már eljött, és ragyogni kezdett – ahogy János írja evangéliumában (Jn 1,4-5), és látnunk kell, hogy ragyogásának ereje van.
Isten eljövetelének erejét a próféta a tűzzel és földrengéssel érzékelteti. A hegyek megremegnek, a népek elolvadnak ereje előtt. Amikor Isten szétszakítja az eget, és megérkezik, akkor a világ biztosnak hitt pontjai is meginognak. Valóban így van: Amikor Jézus feltámadt, megrendült a föld. A halál hatalma ingott meg akkor végleg. Isten hatalma erősebbnek bizonyult.
Ennek az Úrnak vagyunk mi hirdetői és követei! Engedjük hát, hogy áthassa adventi időnket a Belőle áradó erő és bizonyosság! Találjunk időt magunknak arra, hogy tudjunk Elé borulni: Kérjük ereje megjelenését a magunk és mások életében!