igehirdetes-220220.mp3Olvasmány: Zsoltárok könyve 37,1-11
Alapige: Zsoltárok könyve 37,11; Máté evangéliuma 5,5
"Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek."
"Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet."
„Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd” – fogjuk majd énekelni az igehirdetés után, válaszolva Isten üzenetére, mert tudjuk, Jézus maga mondja: „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megtaláljátok lelketek nyugalmát” (Mt 11,29)
De ha őszintén magunkba nézünk, valójában mit találunk, mit gondolunk ezekről: alázatosság és szelídség?
Ha a mi Urunk Jézusra gondolunk, azt mondjuk: Igen, Ő az volt! Hálatelt szívvel valljuk, hogy Isten lévén megalázta magát, testté lett és engedelmes volt mindhalálig. Isteni hatalmával nem pusztította el az életére törőket, sőt odaadta magát miattunk, helyettünk és értünk.
S tudjuk – ahogy egy másik szép énekünk fogalmaz – hogy ránk tekint „szelíd szemed, Úr Jézus”, ezért szeretnénk Őneki mi is mutatni a szelídséget, alázatot. De!
Ha a világunk brutális küzdelmeire, a kemény kihívásokra, emberekkel és helyzetekkel való harcainkra gondolunk, amikor ki kell állni és szót kell emelni magunkért, szeretteinkért, valóban szelídek és alázatosak akarunk lenni?
Valóban úgy látjuk, hogy a szelídség és alázatosság „örökli a földet”? Hogy az a nyerő? A földi életünk küzdelmeiben nem sokkal inkább az erő, erély, erőszak és hatalom a szükséges eszköz a boldoguláshoz – kinek-kinek a maga szintjén és lehetőségi szerint?
Mert azt tapasztaljuk, hogy nem éppen a szelídek jutnak hozzá örökséghez, kincshez, vagyonhoz, jusshoz, érdekérvényesítéshez…
Bibliaolvasó Kalauzunk minden napra kijelöl nekünk egy részt az Ó- és az Újszövetségből. De vasárnaponként egy zsoltárt is kapunk! S a mai napra éppen ez a 37. zsoltár adatott. Ezt idézi voltaképpen Jézus is a Hegyi Beszédben, a boldogmondások között. Hallgatósága tehát ismeri. Nekik nem csak egy rövid mondat, hanem eszükbe juttatja az egész zsoltárt – amiből ma mi is hosszabban olvastunk. Amely alapján megérthették és mi is megérthetjük Jézus üzenetét.
Szelíd, alázatos – ez a héber szó a zsoltárban, a görög szó pedig az evangéliumban tág jelentéstartalommal bír: szelíd, barátságos, nyájas, jóságos, szerény, békés, béketűrő, gyöngéd, jámbor, galamblelkű, sőt! gyámoltalan… Nos, ezek között van, ami szépen hangzik, de igazából nem egy ilyen emberre mondanák ma azt, hogy mulya, balek?!
Ha csak emberi szinten gondolkodunk, és Istenről tudomást sem veszünk – ahogy ez a világ általában teszi – akkor talán igen. De ennek a zsoltárnak a parancsai, rákérdezései ebből a hazug látásból ébresztenek fel, emelnek ki!
Gyönyörködj az Úrban!
Azt kérdezi először is tőlünk az Ige: Mit látunk? Az emberi valóság igazságtalanságait? A világ farkastörvényeit? A bűn által megrontott emberi természet erőszakosságát? Ennyi??
Ne Isten nélkül nézz! Látod az Ő erejét? Világot teremtő, létet uraló hatalmát? Embert – önmagától is – mentő irgalmas szeretetét? Ismered és féled az Ő törvényeit? Ha Őbenne hiszünk, az Ő jelenléte kell hogy a leghatalmasabb, legerőteljesebb legyen számunkra. Mit látunk?
A jól ismert történetben a kamaszfiú Dávid a kigyúrt és felfegyverzett kolosszus Góliátot látta? Azt mondta, hogy nekem csak öt kavicsom van, meg egy botocskám van, meg jaj, nekem végem van? Nem! Azt mondta, hogy: Nekem Istenem van! Aki végtelenül hatalmasabb minden Góliátnál!
Mikor Jézus nagypénteken Pilátus előtt áll megkötözve, és hiába faggatja a helytartó, csak hallgat, az végül ingerülten megkérdezi: Miért nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmamban áll téged szabadon engedni, de kivégeztetni is?! Jézus erre végül csendes nyugalommal válaszol: Semmi hatalmad nem lenne, ha felülről nem kaptál volna…
Gyönyörködj az Úrban! Lásd meg Őt, és mindenekelőtt Őt lásd! De ne csak a világban, hanem istengyermekként az életedben is:
Bízzál az Úrban! Reménykedj az Úrban!
Jézus zsoltárt idéző szavaiban alapvetően fontos a kifejezés: „öröklik a földet”. Örökségbe megkapni, részesedni, ajándékul tulajdonba kapni azt jelenti, hogy nem megdolgozom érte, nem kiharcolom, nem megszerzem. Hanem édesatyámtól, szüleimtől, a legszorosabb – életadó – kapcsolatból megkapom. Csak úgy. A kapcsolat, az odatartozás miatt!
Sokan gondolkodnak és élnek úgy a világban – akár a legjobb, jobbító szándékkal, hogy: Csak az lesz megmentve, amit mi megmentünk! Csak az lesz megcsinálva, amit mi csinálunk meg! Csak az lesz megváltoztatva, amit mi változtatunk meg! Csak az a helyes, igaz, amit mi számoltunk ki, mondtunk ki! Csak az lesz a miénk, amit mi megszerzünk!
Tudjátok, kik beszélnek így? Akiknek nincs senkijük…
Hagyd az Úrra utadat, bízzál Benne, mert Ő munkálkodik!
Légy csendben és várj az Úrra!
Akkor ennyi? Ne csináljunk semmit? Hagyjuk, hogy a világ művelje, amit csak akar, mi meg nézzük és várjuk, hogy vége legyen? Hiszen Dávid is harcba ment, mikor Istent látta hatalmasan magasodni Góliát fölött!
Jó szemléletes választ ad nekünk erre a Bibliában a két Saul példája. Az Ószövetségben Saul király – aki éppen Dávid előtt uralkodott – Isten választottjaként lépett a trónra, ám végül mégis elbukott. Miért?
Eleinte még ő is „látta” Istent, minden csata előtt megvárta Sámuel prófétát, aki bemutatta az áldozatot és imádkozott. De olvassuk róla, hogy egyszer nem tudott várni. Úgy tűnt, az ellenség már nagyon készülődik, az ő serege meg tán már széledezik – emberileg látott és döntött, nem tudott várni Istenre. El is bukott.
Az Újszövetségben is találkozunk egy Saullal: erőszakos, önigazult, tettrekész és megátalkodott ember, hatalommal és fegyveresekkel jár-kel, üldözi a keresztényeket, elfogja és börtönbe veti őket. A Damaszkuszba vezető úton azonban vakító fénnyel és dörgő hanggal elébe áll az, Akié a valóságos hatalom mennyen és földön!
Saul a földre zuhan és megvakul. Összetörten és vakon vezetik be a városba, ahol három napon át nem csinál semmit. Nem eszik, nem iszik, böjtöl és csak imádkozik. Vár! Istenre vár!
Aki végül eljön hozzá, pontosabban Saul lesz képes most már igazán befogadni Őt, Aki mindig is vele volt. Visszakapja a szeme világát és valódi látást kap. Immár így indul útnak, Istennel, és lesz belőle Pál apostol, rengeteg rá váró küzdelemmel az életében, de már sohasem egyedül.
Gyönyörködj az Úrban, bízzál Benne, csendesedj el és várj az Úrra! Várd be Őt, és ha betölt, látást és erőt ad, kézen fog és vezet, indulj Vele – ha kell, akár küzdelmekbe is...