Az Oroszlán, aki Bárány

"Most véged lesz! Rád zúdítom haragomat, elítéllek úgy, ahogy megérdemled, megbüntetlek minden utálatos tettedért."
"Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda... És láttam, hogy ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek."

Bibliaolvasó Kalauzunk szerint a héten Ezékiel könyvébe kezdtünk bele, és olvassuk sorra az Istentől, szabadító Uruktól elfordult nép feletti ítélethirdetéseket. A meghirdetett „harag napjában” megjelenik az utolsó ítélet képe is, amelyet Isten az egész világ és az Ő mindenkori népe felett is kimond, minden Nélküle töltött percünkért, szavunkért, tettünkért, döntésünkért, mint bűneink (= istennélküliségünk) méltó büntetését. Ezt hirdeti fájdalmasan a próféta az Úrtól kapott parancs szerint.

És ezzel a fájdalommal sír az újszövetségi próféta, János apostol is, Pátmosz szigeti száműzetésének látomásai közepette. De angyal vigasztalja: Ne sírj, mert hatalmas Oroszlán győzött a gonosz és halál fölött! És mikor János a könnyei közül feltekint, hogy hol is az a hatalmas és győzelmes oroszlán, egy Bárányt lát. Egy megölt áldozati bárányt.

Egy győztes Oroszlán, aki megöletett Bárány? Hogy lehet ez?

Kalauzunk újszövetségi igeszakasza csodálatos módon szemlélteti és magyarázza ezt. Ez az Oroszlán, aki Bárány – a mi Urunk Jézus Krisztus!

Elfogatásának éjszakáján is Oroszlán. Ezt jelzi az a megmagyarázhatatlan félelem, amivel egy egész felfegyverzett csapatot küldenek ellene. Nappal valóban sokan vették körül, lelkes tömeg, mely a védelmére is kelhetett volna, de tudják, hogy éjjel magában van, s csak néhány tanítványa kíséri. Mégis hivatásos katonák nagy csapatát küldik fáklyákkal és fegyverekkel felszerelve, mintha valami lázadó tömeggel kellene szembeszállni.

Ugyanakkor Bárány. Mert nem harcol. Nem menekül el, nem védekezik, hanem engedi, hogy elfogják és megkötözzék. Sőt, Ő maga lép elő, és vallja be: Én vagyok, akit kerestek.

De mikor előlép és megszólal, megint kiderül, hogy az a megmagyarázhatatlan félelem mégsem volt alaptalan: hatalommal szól! Először is valami rezzenéstelen királyi méltósággal áll meg az egész jelenet közepén, senki sem mond semmit, amíg Ő nem kezdeményez, mintha Ő irányítaná a történéseket: Kit kerestek? Azután pedig csak két szó hangzik: Én vagyok – és az egész fegyveres banda, kipróbált katonák csapata hátratántorodik és a földre zuhan.

Mert ez az a hang, amely a világ kezdetén az egyedüli „vagyok”-ként azt mondta: Legyen! – és a semmiből előállt a lét. Megteremtetett a világ! Ez az a hang, amely annak idején Mózest megszólította a csipkebokorból: Én a Vagyok vagyok! – és végtelen hatalmával csapásokon és megnyíló tengeren át kihozta népét a rabszolgaságból, és hordozta a pusztán át.

Ez a Vagyok most újra megszólal, és nincs ember, aki megállhatna előtte! Mert Ő az ezékieli ítélőbíró, a Mindenható Isten.

De mégiscsak Bárány Ő, mert karácsonykor ez a Vagyok azt is kimondja: Ember vagyok. Megszületik erre az általa teremtett világra, kiszolgáltatja magát a törékeny létnek és e földi gonoszságnak.

Látjuk-e már, hogy kicsoda Ő? Abban a gecsemáné-kerti sötétségben fényesen világít! A világ támadhatja Őt, kétségbe vonhatja Istent, Krisztust, ahogy ma is teszi, de megítéltetik, és meg nem állhat előtte!

Oroszlán és Bárány Ő, mikor rátámadnak, de akkor is, mikor mi hadakozunk. A magunk feje után, a magunk erejéből, saját kardjainkkal. Péter kardot ránt, hogy megvédje Őt. Isten Fiát! Ő, a parányi ember.

Péter, aki látta Őt tengeren járni, vihart egyetlen szavával lecsendesíteni, vakokat látóvá, bénákat járóvá és holtakat élővé tenni – mégsem látja az Oroszlánt! És Isten Báránya helyett is legfeljebb csak egy barikát…

Hány hiábavaló vagdalkozásunkban és küszködésünkben ez van?

Mikor úgy érezzük, hogy hiába várjuk, Isten nem segít, nem tesz semmit. Nem értjük Őt, és magunk erőlködünk emberi indulatokkal, kétségbeeséssel de nagy akarással, emberi eszközökkel.

Mikor azt gondoljuk, hogy nekünk kell Istent, az Ő ügyét megvédeni! És jön a karddal hadonászás, erősködés, küszködés, emberi szavak és tettek. Nem látjuk az Oroszlánt, aki úgy győz, hogy Bárány! Mert hatalmának és diadalmának más az útja az életünkben és a világban, mint gondolnánk vagy akarnánk sokszor. De Ő ránk szól: Tedd el a kardod! És fogadd el tőlem a hit kardját.

Végül pedig, az Oroszlán a Bárány akkor is, mikor a helyünkbe lép.

Az ezékieli ítélő bíró, aki megítéli minden bűnünket, minden Isten nélkül való pillanatunkat – Ő maga áll az ítélet alá! Áldozati báránnyá lesz, hogy minket megmentsen.

Ez fejeződik ki már ebben a jelentben is, mikor így szól: Én vagyok, őket hagyjátok elmenni! És senkit sem veszít el az övéi közül.

Neki kell előbb odaadni magát, előrelép, hogy Őt érje a csapás, az ítélet és halál, hogy megmentse mindazokat, akik mögötte állnak. A kérdés már csak az, ott állunk-e mögötte. Tudva, hogy egyedül csak az Ő oltalma tart meg! Vagy előugrottunk, okoskodunk-erőlködünk, hadonászunk a magunk emberi kardjaival?

Elénk lép azért, hogy nekünk ne kelljen földre zuhannunk. Megállhassunk majd azon a napon Őelőtte, egyedül az Ő áldozatáért. Az Isten Bárányára letéve bűneinket, az Ő kezébe az egész életünket, ahol lelkünket igazi béke várja.

Mert ha meg tudunk állni ebben a hitben – akkor megállhatunk az életünkben is, nem csúszik ki a lábunk alól a talaj. Mert tudjuk, hogy győzött az Oroszlán, aki helyettünk lett Báránnyá.

Mert ez az Oroszlán, aki Bárány – a mi Pásztorunk!

Ő a Jó Pásztor, aki életét adta juhaiért. Ő vezet, oltalmaz, gondoskodik, vigasztal és védelmez, megtart. És életre, örökös életre vezet minket.

Ezért könyörögjünk most énekelt imádságban is:

Isten Báránya, jővel, mutasd szelídséged;
Uram, felemelt fővel várom idvességed.
Igazság napja, támadj, adj világosságot!
Magamnak nincs: reám adj örök igazságot!