igehirdetes-200802.mp3Olvasmány: 2 Mózes 33,12-23
Alapige: 2 Mózes 33,17-18
"Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!"
Hozzászoktunk ahhoz, hogy mindenért, amit szeretnénk elérni, keményen meg kell küzdenünk. Ha nem vagyunk rámenősek, ha nem teszünk érte, nem lesz soha a miénk. Bizonyos fokig ez rendjén is van.
Ugyanakkor sokszor beleesünk abba a hibába, hogy ezt a sémát alkalmazzuk a lelki életre is, és így gondolunk Istennel való kapcsolatunkra. Átcsúszik önmagunkra a hangsúly: Mi hiszünk, mi keressük Istent, mi ismerjük meg Őt, rajtunk múlik, mennyire jó a kapcsolatunk, és mennyire tudjuk követni akaratát.
Az Ige ezt a hangsúlyeltolódást szeretné kijavítani, hogy a mi aktivitásunk és fontosságunk a helyére kerüljön. Mert nyilván nagyon fontos, hogy mi milyen választ adunk Istennek, – de tartsuk szem előtt, hogy az már csak válasz! Azt mindig megelőzi az, hogy Isten keres bennünket, Ő szólít, Ő fordul felénk! Tőle, Belőle indul ki minden.
„Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.” (329. ének)
Istennek erre a megelőző kegyelmére lehet hálás válasz a mi hitünk és engedelmes életünk.
A felolvasott igeszakasz előzménye, hogy Isten megharagszik népére, és nem akar közöttük maradni. Mivel ők aranyborjút imádtak, Mózesnek a kijelentés sátrát a táboron kívülre kellett vinnie.
Most pedig Isten és választottja között arról folyik a beszélgetés: Hogyan tovább? Ebben a bizalmi válságban hogyan lehet felállni és továbbmenni? Mózes nem tud mást tenni, mint hogy Isten jóindulatára hivatkozva kéri, vezesse tovább népét. „Ha nem jössz velünk, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz.”
Az egész beszélgetés kulcs-szava Isten jóindulata, és érezhető, hogy az előbbi feszültség is akkor oldódik fel, amikor Isten újra megerősíti Mózesnek: „Elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek.”
Mit jelent ez nekünk, hogy Isten név szerint ismer bennünket, és tud rólunk, ismeri egész életünket?
Sajnos sokan olyannak képzelik Istent, mintha Ő valami csendőr-Isten volna, aki felülről mindent megfigyel: Vigyázz, mert előle nem lehet elbújni; vigyázz, mert ő mindent lát, és ha rosszat teszel, azt ő feljegyzi, és megtorolja!
Látjuk itt is, hogy mennyire hamis ez a kép. Hiszen még hűtlensége ellenére is jóindulattal fordul népe felé, Mózesnek pedig személyesen is megerősíti ezt. „Elnyerted jóindulatomat, név szerint ismerlek.” Nagyon erős és mély kapcsolat ez Isten és választottja között.
A héberben több szó is van arra, hogy „valaki ismer valakit”. Ez, ami itt szerepel (jáda’), valami egészen mély és átfogó ismeretet jelent. Olyan szorosat és teljeset, ahogyan pl. a férj és feleség ismerik egymást a szó teljes értelmében: egymás testét és lelkét, egymás szokásait, gondolatait, érzelmeit, mindent.
A 139. zsoltár egy gyönyörű vallomás Istennek erről a mindent-tudásáról. Csodálattal és hálával beszél arról, hogy Isten mennyire ismer bennünket. Ő nemcsak a külső útjainkat látja, nemcsak a helyzetünket, hogy merre járunk, és mit csinálunk éppen; hanem a belső útjainkat is: fogantatásunktól kezdve a fejlődésünket, minden rezdülésünket, minden gondolatunkat Ő ismeri és vigyázza.
Isten ilyen erős és mély kapcsolatra hívott el minket, mint választottait. Az, hogy Ő ismer bennünket, és mindent tud rólunk, az minket nem rettegéssel tölt el, hanem boldog bizakodással. Hála van a szívünkben azért, hogy Ő ismer, és szeretettel fordul felénk. Amikor Isten azt mondja rólunk: „Elnyerted jóindulatomat”, – akkor a legnagyobb csoda történik velünk, hiszen a kegyelmét nyilvánítja felénk! Jóindulattal, és támogató szeretettel áll mellénk.
Annak a különleges bizalom-kapcsolatnak, amit Isten és Mózes között láthatunk, van egy meglepő következménye is, mégpedig Mózes „szemtelensége”!
Mózes itt valami egészen elképesztő dolgot kér Istentől, azt, hogy megláthassa dicsőségét! Ez ószövetségi mércével egy lehetetlen és botrányos kérés volt, hiszen „senki nem láthatja Istent úgy, hogy életben maradjon”. – És lám: Isten még ebben is enged neki, valamennyit látni enged önmagából. Annyit, amennyit Mózes emberként elviselhetett.
Vajon honnan vette Mózes ezt a bátorságot? Ekkora szemtelen bátorságot? Nem félt Isten tüzétől? Mit képzelt, hogyan fogja ő azt túlélni, amit majd lát? Nem félt Isten megemésztő haragjától?
Nos, látható, hogy nem félt. Ki merte mondani kérését. Merészségére pedig csupán egyetlen magyarázat lehet: Istennel való kapcsolata. Kettejük kapcsolatának mélysége és erőssége. Az a gyermeki bizalom jelenik meg itt, amikor a kérésbe még a kisgyermek tolakodó szemtelensége is belefér.
Ábrahám sem volt kevésbé szemtelen, amikor Istennel alkudozni merészelt Sodoma érdekében. Mintha csak egy piacon lettek volna. Ha találsz 50 igaz embert Sodomában, kegyelmezz meg a városnak! Isten elfogadta ezt. Majd Ábrahám még négyszer tette lejjebb a lécet: Ha csak 45 igaz van ott, ha csak 30, 20, 10, akkor ne pusztítsd el a várost! És Isten engedett neki. Ábrahám csakis azért merhetett így beszélni Istennel, mert őt is egy erős és mély, gyermeki bizalom-kapcsolat fűzte Urához.
Bátorságot vehetünk mi is abból, ahogy Isten felénk fordul: Az Ő jóindulatából, és az abból táplálkozó gyermeki bizalmunkból.
Hiszen így biztatja Jézus is tanítványait: „Bizony, mondom nektek, amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjétek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,23-24)
Gyakoroljuk hát ebben magunkat! Fogadjuk el Isten jóindulatát, amivel hozzánk akar lépni! S ha így teszünk, érezni fogjuk, milyen erővel képes tartani minket. Nemcsak próbákban, botlások között, hanem mindennapi feladatainkban is.
Paul Gerhardt már idézett szép éneke legyen imádságunk, Isten megszólító szavára adott válaszunk:
„Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled,
Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet,
A lélek ékességei;
Belőlük hitnek mennyei
Szép tisztasága árad.” (329. ének)