Olvasmány: 1 Korinthus 3,6-15
Alapige: 1 Korinthus 3,11-13
"Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz."
A reformáció hónapjába léptünk, és a Bibliaolvasó Kalauzunk szerint mára kijelölt újszövetségi ige is erre hangol minket. Előre fordítja figyelmünket a reformáció egyik nagy témája felé: Mi az egyház? Hogyan működik Isten szerinti módon a keresztyén gyülekezet?
Pál apostol a korinthusi gyülekezet tagjainak a saját példájukon mutatja ezt meg. Ráadásul nem elvi, filozófiai kérdéseket boncolgat eközben, hanem olyan képeket tart a gyülekezet tagjai elé, amik egészen világossá teszik ezt az egyébként nagyon nehéz témát. – Nézzük tehát most mi is ezeket a képeket! Engedjük, hogy ezek a maguk nyelvén beszéljenek hozzánk, és kérdezzenek bennünket!
Az első képen az alap látható. Minden épületnek szüksége van egy alapra, amire ráépül, hogy ne süllyedjen meg. Az alap alulról tartja össze az épületet. Minél nagyobb, magasabb egy épület, annál erősebb, mélyebb alapot igényel. Ez ad neki biztonságot és tartást.
A keresztyén egyház és a hívő ember számára minden mást megelőz az a hitvallás, hogy életünk Krisztusra épül. Ő tartja meg népét mint közösséget, és Ő ad biztonságot egyéni életünknek is.
Ez a kép egyébként azért is beszédes, mert nyilvánvaló, hogy egy egységes alapra van szükség. Nem futhat párhuzamosan két alap, hogy aztán a tartófalunk első része az egyiken, a hátsó pedig a másikon nyugodjon. Az is nyilvánvaló, hogy az elkészült alapot nem lehet cserélgetni. Nem lehet utólag kiszedni az épület alól, és másikkal helyettesíteni. Az még Mekk Eleknek sem sikerült az ismert rajzfilmben, hogy előbb volt kész a tető, és utána építették alá a falakat…
Jézus Krisztus az egyetlen alap, akire ráépültünk, és nincsen más.
A második képen a felépítmény látható. Pál azt írja a korinthusiaknak: Ti vagytok az Isten épülete. Igen ám, de miféle épületet látunk itt az Igében? Ez itt nem olyan, mint valami statikus, mozdulatlan épület, mint egy kőtemplom vagy székesegyház, amit megépítettek, aztán megáll örök időkre. Ez itt egy nyüzsgő épület! Élő épület, ami tele van mozgással, mert folyamatosan épül.
Olyan, mint egy méhkas, ami tele van zöngéssel, jövés-menéssel, szorgoskodással. És ott is az egész munkának egyetlen központja van: az anyakirálynő. Szavak nélkül is ő tartja egyben az egész családot és ő ad értelmet a közös munkának. Ha elpusztul, szétszéled a család.
Pál önmagáról mint építőmesterről ír. Alapot vetettem, vagyis elhoztam hozzátok az evangéliumot, hirdettem nektek, ti pedig megismertétek Jézus Krisztust, és azóta is folyik az építkezés Őrá mint alapra.
Aztán a következő képen már az építőanyagokat látjuk. Különféle anyagokat lehet belevinni az építkezésbe. Az apostol az építőanyagokat értékességük és tartósságuk szerint osztja két csoportba. Arany, ezüst és drágakő – ezek értékesek és tűzállók. Fa, széna és szalma – ezek kevésbé értékesek, és nem tűzállók.
Igen, ennél a képnél nagyon fontossá válik, hogy nem mindegy, mit építünk bele. Nem mindegy, hogyan végezzük szolgálatunkat Isten gyülekezetében, és mit adunk Neki önmagunkból, és tehetségünkből.
Azért nem mindegy, mert a végén van egy próba. Az apostol ír a nagy elszámolásról, az Isten előtti számadásról, ami olyan, mint egy tűzpróba. Megvizsgálja munkánkat, dolgainkat, szolgálatainkat, tetteinket azok értékessége szerint. „Ha valakinek a munkája, amit ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni. De ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.”
Fontos, hogy ezt a képet jól értsük: Itt nem a személyünk ítéltetik meg, hanem a munkánk. Ugyanis mindenki, aki Krisztus alapján áll, aki ráépült, Hozzá kapcsolódik, Benne hisz, az megmenekül, – akkor is, ha csak fát, szénát vagy szalmát tudott hozzátenni! Megmenekül, de „mint aki tűzön ment át”. Ez a kép arra figyelmeztet minket: Nem mindegy, hogy milyen szívvel, és mit teszünk hozzá Isten gyülekezetéhez.
Mitől „tűzálló” egy építőanyag? Mitől lesz értékesebb egy szolgálat? Talán az eddigiekből is érezzük: Egy szolgálat értékessége nem a nagyságán, nem a sokaságán és nem is a látványosságán múlik! Sokkal inkább azon, hogy mennyire jön szívből!
A gyülekezet egyik legfontosabb szolgálata pl. az, hogy itt vagyunk az istentiszteleten. Ezt a szolgálatot ma délelőtt mindannyian megtettük: összekészítettük magunkat, és eljöttünk.
A gyülekezet fontos hitvallása, életjele ez. Már csak azért is, mert így ellentmondunk a most uralkodó korszellemnek, miszerint nem fontos a közösség, boldoguljon mindenki magában, ahogy tud. A keresztyén közösségben ez nem így van! És nem csak azért, mert emberileg is örülhetünk egymásnak, mosollyal, kézfogással jelezzük összetartozásunkat. Hanem még inkább azért, mert itt az emberinél sokkal többet kapunk! Itt átéljük, hogy milyen jó nekünk az Úr közelsége! Fontos nekünk, hogy Igéje rávilágít életünk egy-egy pontjára, fontos az Ő vezetése, és jó nekünk lelkileg épülni, bekapcsolódni az imádságba, éneklésbe. Igen, ezt vegyük nagyon komolyan: A templomba járás egy nagyon fontos szolgálatunk. Misszió, és élő tanúságtétel Isten ügye mellett.
Természetesen emellett még rengeteg szolgálati lehetőség van. Pl. olyan, ami a gyülekezetben betöltött tisztségünkhöz kapcsolódik, vagy akár egy-egy konkrét feladat, segítségnyújtás, dolgaink, ügyeink imádságban hordozása, mások hívogatása, és így tovább. Jézus gyülekezetének építéséhez számtalan módon lehet kapcsolódni.
Vigyük most magunkkal az Igéből elsősorban azt a képet, ami a gyülekezetet egy nyüzsgő, élő épületként ábrázolja! Mert élő az alapja: Jézus Krisztus; és élők a kövei, amik alkotják: mi magunk, a gyülekezet.
Isten előtti csendességben, Vele őszintén beszélgetve keressük meg ezen a képen önmagunkat, a saját helyünket, szolgálati lehetőségünket!
„Él az Úr, áll ígérete:
Ördög s világ minden csele
Megszégyenül mirajtunk!
Vélünk az Úr, mi ő vele,
Végtelen az ő ereje:
Győzelmet kell aratnunk.
Krisztusunk, segélj, el ne hagyj,
Pártfogónk végig te maradj:
Oltalmazz neved által,
Hogy mint hű nyájad, teneked
Zenghessünk dícséreteket
Víg, boldog hál’adással.”
(393. dicséret)
igehirdetes-150920.mp3